Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#PlayStation 4 játék

Gécs Dániel Tech

Kedveli a képregényeket? Hát Pókembert? Izgalmas, filmszerű játék készült belőle

Több mint nyolc év telt el azóta, hogy először magára húzta jelmezét, így az Insomniac Games-féle Spider-Manben egészen új oldaláról mutatkozik meg a húszas éveit taposó Peter Parker. New York kedvenc hálószövője most is lelkes bűnüldöző, ám a kihívásokkal teli világban már nem csak szupererőre van szükség. Nekiültünk, és kipróbáltuk a Sony konzoljának több mint két évig fejlesztett újdonságát.

Gécs Dániel Tech

Ha ilyen lesz a világ 20 múlva, aggódhatunk – teszteltük a Detroit: Become Humant

A mesterséges intelligencia rohamléptékű fejlődésének előnyei már most is látszódnak, pedig ha úgy nézzük, továbbra is csak a felszín egy részét kapargatjuk. Elképzelésekből persze rengeteg van, ezek egyike az embert segíteni hivatott robotok kifejlesztése, melyek a rájuk bízott feladatok révén könnyebbé tehetik majd életünket. De mi van, ha a rendszer úgy dönt, önálló életre vágyik, céljai eléréséhez pedig semmitől nem riad vissza? Erről szól a Detroit: Become Human.

hvg.hu Tech

Ez valami brutális: itt a The Last of Us 2 új előzetese

A Paris Game Week nyitónapján került elő az egyik legjobban sikerült PlayStation-exkluzív játék, a The Last of Us második részének előzetese. Élethű ábrázolásból nem lesz hiány benne, de életellenességből sem – a rövid videó mindkettőt bizonyítja.

Gécs Dániel Tech

Az új Uncharted egy újabb fájdalmas gyomros az Xboxnak – lehet, hogy az utolsó?

Noha az év végi játékdömping még jócskán odébb van, a nappalikban zajló konzolháború már szinte lefutott játszma. Míg a Sony újabb, sikerre ítélt címekkel növeli tovább bevételeit, a Microsoft továbbra is óriási hiányt szenved exkluzív tartalmakban. És közben itt az újabb balhorog. Kegyelemdöfés az Xboxnak vagy jól felépített marketingmunka? Kipróbáltuk a PlayStation egyik kultikus szériájának folytatását, az Uncharted: The Lost Legacyt.

Gécs Dániel Tech

Istent játszva doboltunk, hogy miénk legyen a világ

Kilenc éve hódít, mégsem tud unalomba fulladni a konzol-éra egyik legkülönlegesebb videojátéka, melynek épp a napokban jelent meg kifejezetten mai igényekre szabott, immár 4K-s felbontást is támogató változata. Kipróbáltuk a PlayStation-exkluzív Patapont, amelyhez egyetlen dologra van szükség az irányítást segítő kontrolleren kívül: ritmusérzékre.

hvg.hu Tech

Jön a Street Fighter 5 - videó

Kizárólag pc-re és PlayStation 4-re adja ki a Street Fighter V-öt a Capcom. A játék megjelenési időpontja nem ismert, viszont már két videó is van belőle: egy sima és egy játékmenetet tartalmazó trailer. Ebben a sorrendben mutatjuk őket.

1 2
Ha ilyen számról hívják, fel se vegye – aki megtette, attól 17 millió forintot loptak el

Ha ilyen számról hívják, fel se vegye – aki megtette, attól 17 millió forintot loptak el

Trump a porcelánboltban: a szemétdombon végzik a törvények, amelyek említik a klímaváltozást vagy az üvegházhatást

Trump a porcelánboltban: a szemétdombon végzik a törvények, amelyek említik a klímaváltozást vagy az üvegházhatást

Egyre nagyobb a feszültség Parajdon, a felelőst keresik a helyiek

Egyre nagyobb a feszültség Parajdon, a felelőst keresik a helyiek

A Németországban szélsőségesnek minősített AfD elnökével tárgyalt Orbán a Karmelitában

A Németországban szélsőségesnek minősített AfD elnökével tárgyalt Orbán a Karmelitában

Annyi pénzt szerencsejátékoztunk el tavaly, hogy Nagy Márton 100 milliárd forint osztalék kifizetését rendelte el

Annyi pénzt szerencsejátékoztunk el tavaly, hogy Nagy Márton 100 milliárd forint osztalék kifizetését rendelte el

Egy orosz streamingszolgáltató az LMBTQ-törvényre hivatkozva kivágott 46 percet a Walking Deadből

Egy orosz streamingszolgáltató az LMBTQ-törvényre hivatkozva kivágott 46 percet a Walking Deadből

Akár 15 százalékponttal ugorhat meg a GDP, mutatjuk hozzá a receptet

Akár 15 százalékponttal ugorhat meg a GDP, mutatjuk hozzá a receptet

Két hétbe telt, mire Szijjártó reagált arra, hogy a USAID-kormánybiztos lepattant az amerikaiakról

Két hétbe telt, mire Szijjártó reagált arra, hogy a USAID-kormánybiztos lepattant az amerikaiakról

A HM elmondta, milyen dokumentumokkal akarja bizonyítani, hogy Ruszin-Szendinek ukrán kapcsolatai vannak

A HM elmondta, milyen dokumentumokkal akarja bizonyítani, hogy Ruszin-Szendinek ukrán kapcsolatai vannak

A címlapról ajánljuk